2022.05.27-én szakadt el a bal lábamban az Achilles-ín, melyet 2022.05.31-én sikeresen meg is műtöttek. Ezt követően az ilyen sérülés területén is tapasztalt gyógytornászt “kerestem” - igazából nem nagyon kellett, mert a jó híre megelőzte a keresést - ekkor “találtam” rá Dalmára. Az első percektől nagyon segítőkész volt, az én teljesen elkeseredettségem ellenére is. Már az első napon felvázolta a teljes rehabilitációs programot, mindezt teljesen érthetően. A kezdeti időkben a mobilitás visszanyerése/stabilizálás, valamint “alap” gyakorlatok végrehajtása volt,viszont ahogy a Mediwalkert el tudtuk hagyni, elindult a kemény munka, heti 2x60 perc gyógytorna és 1x60 perc fascia teràpia. Sokan azt hihetnék a gyógytorna szó hallatán, hogy könnyed mozgás jellemzi, de kőkemény munka amit Dalma megkövetel,teljesen jogosan, ugyanis az ember magától nem biztos, hogy ugyanígy hajtaná végre. Az egész terápia alatt végig támogatott, hajtott, és mindezt profi módon. Napról napra egyre jobbnak, erősebbnek éreztem a műtött lábamat, amely a kicsivel több mint 3 hónapos kezelésnek, és tornának köszönhetően helyre jött. Nem lehetek elég hálás Dalmának, és a széleskörű szakmaiságának.
tibor